Tihanyi Zoltán
Az általános és a középiskola elvégzése, valamint a katonai szolgálat letöltése után, 1951-től a Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézete egyéves Térképésztiszti Iskolájának hallgatója volt. 1952-ben alhadnaggyá avatták. Első beosztásában topográfusként részt vett az 1:25 000 méretarányú „újfelmérésben”, a Magyarország teljes területét érintő fototopográfiai alapú topográfiai térképezési munkában. 1957-től topográfus, geodéta. Munka mellett 1964 júniusában földmérőmérnöki diplomát szerez a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol tanulmányait levelező tagozaton végezte. Kapcsolata az egyetemmel (a Vásárhelyi Fotókörrel) tovább élt, és 1971-ben részt vett az egyetemi lap, a „Jövő mérnöke” februárban meghirdetett fotópályázatán. A „Körmenet” című képét a zsűri bemutatásra alkalmasnak találta, így szerepelt az egyetem aulájában megrendezett fotókiállításon. A Térképészeti Intézetben 1965-ben századosi rendfokozattal a Kartográfiai Osztályon kartográfus és kartográfiai ellenőrző beosztásokban teljesített szolgálatot. 1975-től a Térképszerkesztő Alosztályon térképszerkesztő, majd alosztályvezető őrnagy volt.
1980-ban mérnök őrnagyként – egészségügyi indokkal – nyugállományba helyezték.
Nyugdíjasként az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara Térképtudományi Tanszékén részfoglalkoztatottként (félállásban) dolgozott az 1982/83-as tanév 2. félévétől az 1990/91. tanév, 2. féléve elejéig. „Nagyon kellemes, jó modorú, szerény ember volt” – így jellemezte egyik tanártársa. „Ő a tanszéki nyomdához kapcsolódó "technológiai részleg" vezetője” – mondta egy másik. „Maximális precizitás, türelem, kitartás és szerénység jellemezte minden tevékenységében. Mind a munkájában (legyen az oktatás, munkaszervezés, leltárfelelősség), mind pedig a magánéletében szükség is volt ezekre a tulajdonságaira.” Kiváló műszaki érzéke „ezermesterré” tette. „Orvos feleségének gyakran akadt gondja az autójával, ezt ő mindig megoldotta. A Dunaújvároshoz közeli Kulcs községben lévő nyaralójuk, csónakházuk sok javítanivalót, karbantartást igényelt, ott is helytállt. Sajnos Trabantjával az utolsó útja is ide vezetett...” – emlékezett rá közvetlen munkatársa.
Részt vett a Térképtudományi Tanszéken 1983 szeptemberében – „Glóbuszaink tegnap és ma” címmel – megrendezett első magyarországi igazán jelentős glóbuszkiállítás kivitelezésében. A magyar sajtóban nagy visszhangot keltő rendezvény mintegy 70 föld- és éggömböt, valamint földrajzi szemléltetőeszközöket felsorakoztató kiállítási anyagának gerincét a bécsi székhelyű Nemzetközi Coronelli Glóbusz és Műszertudományi Társaság (Internationale Coronelli-Gessellschaft für Globen und Instrumentenkunde) gyűjteményéből kölcsönzött műtárgyak alkották. Ezt egészítették ki a Térképtudományi Tanszék, az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárának, a Kartográfiai Vállalatnak, valamint az ELTE Csillagászati Tanszékének értékes darabjai.
Lektorként vett részt az 1996-ra elkészült „A magyar földmérés és térképészet története” című többkötetes, monumentális munkában.
Ami oktatási tevékenységét illeti, minden tanév 1. szemeszterében az V. évfolyamos hallgatók heti 0+3 órás „Térképészeti technológia” című tantárgyának egyik gyakorlatvezetője volt (Angyal István megbízott előadó mellett). Minden tanév 2. szemeszterében pedig a III. évfolyamos hallgatók heti 2+2 órás, Strenk Tamás oktatta „Tereptan és domborzattan” tárgy gyakorlatait vezette. Ezt követően az 1989/90. tanévben Zentai László tanársegéddel közösen ugyancsak a III. évesek 2+2 órás, a Karsay Ferenc megbízott előadó által oktatott „Topográfia” című tantárgy, majd az 1990/91. tanévben ugyancsak Zentai Lászlóval közösen Karsay „Geodézia” című tárgyának gyakorlatvezetője volt.
Innen szólította el a halál 1991. szeptember 27-én egy tragikus autóbaleset következtében.
A Kelenföldi Szent Gellért Plébániatemplom urnatemetőjében nyugszik.
Buga László, Márton Mátyás, Nemes Zoltán
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!